A következő és legfrissebb lehetőségnek az Artemis-programot tarthatjuk. Az Artemis-III indítása leghamarabb 2025-ben lehetséges, melynek célja, hogy újra embert szállítson a Holdra. Bonyolíthatja a helyzetet egy Kínával esetleg kibontakozó űrverseny is, így nem kizárt, hogy nem az amerikaiak szállnak le újra a Holdon elsőként, hanem a kínaiak. Bármelyik állam űrhajósainak is sikerül újra a Holdra szállás, ott meg kell birkózniuk a barátságtalan körülményekkel, majd ha tovább akarnak utazni a Mars felé, akkor a bolygóközi tér még sokkal barátságtalanabb viszonyaival.

Azonban a Holdon remélt sikerekből nem következik magától értetődően, hogy űrhajósokat küldhetünk a Marsra. Itt már nem elég a megfelelő emberek kiválogatása, mert a távoli világűr eredendően ellenséges az emberrel szemben. Elsősorban a tartós súlytalanság és a sugárzás káros hatásairól van szó, amelyekre vonatkozóan már rengeteg tapasztalatot sikerült összegyűjteni, de úgy tűnik, minél több ismeretre teszünk szert, annál veszélyesebb helynek látszik a világűr. A Holdon a felszín alá települve védekezni lehet a sugárzás ellen, a bolygóközi utazás során azonban nincs ilyen lehetőség. Az összezártság és az elszigeteltség szintén jelentős kockázati tényező egy több évig tartó űrutazás alatt. Ezeknek a problémáknak a megoldása elengedhetetlen a távoli világűr felderítéséhez, ha egyirányú utazásnál nagyobb célt tűzünk magunk elé. Egyes szerzők az emberi szervezet mesterséges tökéletesítésében keresik a megoldást. Mások azt is el tudják képzelni, hogy első lépésként csak odautazásban gondolkodnánk. Elmondhatjuk, hogy a Föld körüli pályánál távolabbi űrutazás mindenképp hatalmas ugrás az ember számára, amelynek megtételéhez számba kell venni az ismert és még ismeretlen veszélyeket egyaránt.